December 28-án az
Éjfény és a Cherokee egy közös bulival zárják az évet, mely egyben az Éjfény
lemezbemutatója is lesz. A Cherokee mozgalmas évet hagy maga után, hiszen idén
megjelent a várva várt első lemez. Az Egy lapra téve a Nail Records
gondozásában jelent meg idén májusban, és a lemezbemutató koncertre június
közepén, a Club 202-ben került sor. A budapesti zenekar a hard rock stílusban
muzsikál és már készül a második album, melynek megjelenése a jövő év folyamán
várható. Az első lemez hagyományos CD formátumban látott napvilágot és a
megjelenés hetében, mint új belépő, a MAHASZ lista 10. helyén landolt. A
Cherokee nemrégiben készült el egy új videoklippel, melynek felvétele a
lemezbemutató koncerten készült. A zenekar nyáron játszott utoljára Budapesten,
így remélhetőleg a Cherokee rajongók már nagyon várják ezt a koncertet. :) Az
Éjfény, csak úgy mint a Cherokee, szintén 2000-ben alakult. A zenekar most
megjelent albuma, a Motschar már az ötödik az Éjfény lemezek sorában, de az
első mely nem szerzői kiadásban jelent meg. Az új lemez, a Nail Records
gondozásában, a novemberi HammerWorld Magazin mellékleteként jutott el több
ezer rock és metal rajongóhoz és reméljük, hogy az album sokak tetszését
elnyerte. Nemrégiben elkészült az első videoklip is a lemezhez, mely napokon
belül elérte az 1000-es nézettséget a Youtube-on. A közös koncertre két vendég
is érkezik. Szávai Gergő és Mókos Tamás a Twister zenekarból teszi majd
tiszteletét az eseményen. A koncert alatt lehetőség lesz Cherokee és Éjfény
relikviák megvásárlására is, de ha még hiányzik a polcodról a két banda új
lemeze, ahhoz is hozzájuthatsz majd.
2012.12.28.
Crazy Mama Music Pub
Éjfény & Cherokee
koncert
Vendég: Szávai Gergő
& Mókos Tamás (Twister)
Kapunyitás: 19 óra
Belépő: 1000 HUF
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése